Czingel
Szilvia
Bikinis lányok
A fürdőruha
átalakulása napjainkig
- részlet -
1935 szeptemberében
Mezei Károly kozmetikus-bőrorvos Testkultúra – strandkultúra című
cikkében a következőket írta a korabeli fürdőruha-viselet
átalakulásáról: „Hát bizony ez a
divat olyan volt, hogy a vízben és a vízparton sem engedett
többet láttatni a nő testéből, mint akkor, amikor városi
toalettben volt. Lévén bő, matrózgalléros blúza könyökig érő
ujjakkal és bő bokáig érő bugyogója. A merészebb fürdőruhák
bugyogója térdig ért, de az ilyent viselő hölgyek fekete
harisnyát húztak. És aztán, az évek folyamán, a fürdőruha
sorvadásnak indult. Majd a fürdőblúz lett mind merészebb,
majd a nadrág. Rájött az ember arra, hogy a nőknek
lábszáraik, sőt combjaik vannak. Aztán eltűnt a fürdőruha és
jött a trikó. Két éve tudjuk, hogy a nőknek nemcsak
lábszáraik és combjaik, hanem derekuk is van, amely valahol
nagyon mélyen végződik.”
A különböző történelmi
korok különbözően viszonyultak a fürdéshez, és a mai értelemben
vett strandolás, a fürdés, mint szabadidős tevékenység a 20.
század vívmánya. Ennek megfelelően a fürdőruha, mint
kifejezetten erre a funkcióra kifejlesztett ruhadarab is
ekkortájt jelent meg. A korábbi korokban vagy meztelenül
fürödtek az emberek, vagy ún. fürdőinget viseltek.
Kétrészes fürdőruhához
hasonlító ruhadarabot az ókori Hellászban is viseltek már; s a
bikini őse később a rómaiaknál is népszerűségnek örvendett.
Olaszországban, a Villa Romana del Casaléban látható az a
mozaikkép, amely Kr.u. 325-ből származik és a köztudatba
„bikinis lányok” néven vonult be.
A meztelenül fürdés főként a szegények
kiváltsága volt, de a középkorban egy nemes is, ha nagy ritkán
fürdőzésre vágyott, vitte magával a szolgáját, akinek vigyáznia
kellett arra, hogy mások ne lássák meg meztelenül urát, miközben
megmártózott a vízben.
A 19. század első
felében a nők még nem járhattak úszni. Ez a férfiak kiváltsága
volt egészen az 1860-as évekig. A férfiak ún. alsóinget
viseltek, és nyoma sem volt még a mai értelemben vett
fürdőruhának. A nők generációkon keresztül élték úgy az
életüket, hogy tengerparti vagy épp balatoni lakóhelyükről
egyszer sem mentek be a vízbe, még csak a kezüket sem mártották
meg benne. A fürdőzés, mint a szabadidő eltöltésének módja a
jómódú polgári körökben lett egyre divatosabb, s lassan egyre
több nő vetemedett arra, hogy nyilvánosan fürdőzzön férfiak
társaságában.
Az 1900-as évek elején a
nők karjukat könyökig érő, buggyos ujjal, vállukat
matrózgallérral védve fürdőztek a Balatonban. Széles karimájú
viaszosvászon kalap védte őket a napsütéstől. Ekkor már a
szoknyarész fokozatosan eltűnt a női fürdőruhákról, és a
merészebb hölgyek szoknya nélküli, buggyos nadrágos overált
kezdtek hordani.
Divat a lidókon
A
fürdőruhadivat változása az 1920-as évek elején következett be,
amikor a férfiak és a nők már együtt fürödhettek, és sok esetben
a fürdőkabinok vagy teljesen eltűntek, vagy átépítették őket
fürdőházakká, amelyeket már nem lehetett ki-be mozgatni a
vízből. Funkciójuk azonban megmaradt, öltözködtek a hölgyek, a
családok, de a vízbe már lépcsőkön lehetett eljutni, így a női
estből is több volt látható. A fürdőházakban működött kávézó és
könyvtár is, így ezek a helyek találkozási pontok, igazi
közösségi terek lettek. Az egyik legelegánsabb fürdőházzal
akkoriban Siófok büszkélkedhetett, ez volt a Magyar Tenger
Fürdőház. A versenysporttá valló úszás is kényelmesebb és
praktikusabb darabokat kívánt Ennek ellenére 1907-ben még
megtörténhetett, hogy közszeméremsértésekre hivatkozva
letartóztatták a túl szűk fürdőruhában mutatkozó Annette
Kellemann úszónőt, aki feszes dresszben pózolt…
szómagyarázat:
*lidó